Barion Pixel

Hagyományos értékek, egy modern világban.

A JÁTÉK MINDEN ALAPJA

A játék a gyerekek elsődleges örömforrási lehetősége, és ezzel együtt a legjobb tanulási módszer az életkori sajátosságaikból adódóan.

A Toppantó küldetése megmutatni, hogy a magyar kultúra hogyan jelenik meg az egyén és a csoport szintjén, a kognitív és érzelmi fejlődési szinteken, a 2-6 éves korosztályban.

Nap, mint nap azon dolgozom, hogy integráljam a gyerekek és a családok mindennapjaiba a kultúránk adta lehetőségeket, hisz ez határozza meg identitásunkat, nemzeti hovatartozásunkat és összeköt bennünket a világ minden pontján.

Röviden rólam

Besenyei Andrea vagyok, táncos szülők gyermekeként egy somogyi kisfaluban belecsöppentem a kultúrába és nem volt kérdés, ez fogja meghatározni az életem.
Már óvodában táncoltam, énekeltem, iskolában bekapcsolódott a versmondás és persze minden, ami a színpadon történhet. Művészeti iskolai tanulmányaim több rétűek voltak már általános iskolában, a néptánc mellett zongorázni is tanultam.
Majd, hogy megalapozott legyen a családom sejtése a bennem élő izgő-mozgó, tenni akaró, örökmozgó személyiséget illetően, drámapedagógia szakon folytattam gimnáziumi tanulmányaim, majd néptánc szakon is végeztem.
Ezt követően 2009-ben elkezdődött az a szerelem, ami soha nem ér véget. 11 éve foglalkozom gyerekekkel népi játék – néptánc foglalkozás keretein belül. Művészeti iskolai és óvodai csoportok talpacskái fordultak, táncoltak, játszottak velem az elmúlt években, melynek köszönhetően megszületett a Toppantó.
Ez egy örök, soha véget nem érő hivatás, amit nem mi választunk, hanem ő választ minket.
Én elfogadtam a felkérést! ?

Szakmai múltam

^
2011-2013

Néptáncoktató

- Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
Kincsem Óvoda Lengyeltóti
- Tündérkert Óvoda Somogyvár
-  Kisfenyő Óvoda Balatonfenyves

^
2013-2014

Óvodapedagógus

Eszterház Néphagyomány Éltető Óvoda Pomáz

^
2014-

Néptánc Foglalkozás vezető

Népi játék- néptánc

^
2014-2018

Program oktató,
Foglalkozásvezető

Így tedd rá!

^
2019-

Vállalkozásvezető,
Alapítvány elnök

Toppantó
Toppantó a gyermekekért alapítvány

^
2021-

Oktatási és franchise program alapítás

Toppantó foglalkozásvezető hálózat
Toppantó eskűvői gyereksarok
Élménytábor franchise
Toppantó táncházak, koncertek

 

+36 30 246 6580

toppantogyerekek@gmail.com

hu_HUHungarian